Horváth Jánosné
Szív a padban
Padba rovott kicsiny szívek,
ideülök, meséljetek.
Évtizedek megviseltek
úgy, mint engemet az élet.
Régi padunk de árva lett,
nincs ki rajta beszélgessen.
Te is sokat mesélhetnél,
sok-sok embert pihentettél.
A kanyargó Körös partján
sétálgatok én is árván.
Elmerengek életemen,
eszembe jut szép emlékem.
Amikor még fogtad kezem,
tervezgettük életünket.
Lesétáltunk tiszta vízig,
virágillat kísért végig.
Most is érzem az illatot,
szememből a könnyem csorog.
Emlékeim felzaklattak,
kicsiny padunk most nyugtatgat.
Mezei szil
Az év fája
De szeretnék Dráva mentén lakni,
égig érő szilfák alatt verseimet írni,
legyező ágát vígan csodálni,
szent fa alatt szép verseket írni.
Roppant méretű matuzsálem vagy,
törzsed évszázadokig rengeteget vastagszik.
Csodás virágod korán piroslik,
március idusán már kinyílik.
Magjaidat a szellő elfújja,
termékeny talajban gyorsan, szépen kicsíráznak.
Lombhullató fa vagy, ősztakaró,
vastag törzsed körül elporladó.
Az emberek már a történelem
előtti időkben is téged nagyon tiszteltek,
szent faként értékeltek, becsültek,
hozzád nagyon szorosan kötődtek.
Sík vidék, alacsonyabb hegy fája,
magas, egyenes tartásod tündököl a tájra,
rugalmasságod a kádár áldja,
hordó készítésére használja.
Szép rajzolatú törzsed mindenki
csodálja, hajóépítők áldása szál minden
egyes ágra. Te... festők áhított
csodája, csodás színkeveréket
előállító, alkotó munkája.
Arcomon kényszermosoly
/demencia/
Arcomon fájó a kényszermosoly,
szívemben mérhetetlen fájdalom,
ha édesanyám szenvedni látom,
segítenék, de sajnos, nem tudok.
Szívem, lelkem szakad, vigasztalom,
ne lássa rajtam az aggódásom,
nem ér már tudatáig vigaszom,
valahol megszakadt úgy félúton.
Anya és gyermek közti kapcsolat:
már csak gyermeke illata maradt,
arcom, mint idegennek homálya,
nem csal már mosolyt drága arcára.
Lehajolok hozzá, kezét fogom,
drága arcát lágyan megcsókolom,
megszorítja kezem, szemét látom,
felcsillan, "óh, végre itt vagy, lányom!"
Ennyi maradt... a "gyermek illata",
szemében mosoly, és kezét nyújtja,
ilyenkor mesél, lágyan babusgat,
mind... kisgyermekét ölelő szavak.
Harcolok a kórral, győzni nem tudunk,
marad a valaholi félutunk...
ott ragadt emlékek, a "volt", a múlt,
szabadulni tőle már nem tudunk.
/Drága Édesanyám emlékére./
Az én történetem...
Ifjak voltunk, erősek, szépek,
esküdtünk mi örök hűséget,
az idő elszállt fejünk felett,
már testünk is megöregedett.
Most is csodálva nézem párom
...az én történetem, életem,
szarkalábak bájos arcodon
...az én történetem, életem,
műtéti hegek a hasadon
...az én történetem, életem,
megereszkedett, édes keblek
...az én történetem, életem,
fejünkre nőtt a két szép gyerek
...az én történetem, életem.
Párunkat úgy kell elfogadni,
hű társunkat úgy kell szeretni,
mert minden, minden változás
...az én történetem, életem.
Csak halkan s lágyan...
Álmaimnak tündöklő csillaga,
meddig kacérkodsz még oly` édesen?
Miért nem veszed észre, hogy hozzád
egy porszem halk dalokat énekel?
Vagy talán gyenge hangomat Tőled
elnyomják a hangos rivallatok,
mely körötted, mint a vad harsonák
szólnak, és döngetnek a falakon?
Szólnak, hogy erényed ledöntsék ők,
s te a porba ledőlj megalázva,
mint Jerichó falai hajdanán
sükítő harsonák hangja előtt!
És ledőlj, mint Bábel magas tornya,
melyet ezer és ezer szem csodált...!
Ezen hangok túlereje immár
elnyomja szívem tiszta dallamát?
Lehet! Az én hangom soha nem vad,
nem ordít, és fület sosem repeszt.
Csak halkan és lágyan, mint a szellő,
sírva és susogva kér szerelmet.
