SZÁSZ ÁRON

Kis városom

Éppen egy Ködös téli estén bolyongok,
Csend van, hangzavar csak a fejembe
Gondolatként létezik.
A kérdések, mint színes ruhás bohócok,
Játszanak velem, mit rejt e csodás hely,
Közben eső érkezik.
Talán majd reggel, körültekintően visszatérek,
Messzebbre jutva, jelenleg is alvó városba.

Reggel lett, csodás napsütéssel párosban,
Mely aranysugarakként csapódva a földre,
Felélesztik a helyet, hol egykor állottam és
Merengtem a rám telepedett fehér ködbe.
Boldogan tovább megyek,
Hisz élvezem a látványt:
Szebbnél szebb épületek és házak
Idilli csomagolásba burkolózva
Családjaikat hazavárják.

Távolabb a kertek apraja-nagyja alszik,
Csak madarak hangja száll a réten,
Mi tovaszáll a szélben es dalnak hallik.
Fentebb fehér pacák hada a vásznon,
Melyek lassan továbbmennek a kék égen,
Mint óra mutatója a tizenkettes számon.
Mi más lenne, ha nem egy éden?
Kérdem én, ki kint áll a semmiségben
Várva, hogy a nap süssön le csak rája.

Ez most rólad szól, te csodás város,
Hol nevelkedtem jóban, rosszban
És önfeledten telt, mint egy téli álom.
Most mennem kell, emlékeddel együtt,
Lábnyomaim elhagynak egy időre
És mosolyogva gondolok rád, mi elhűlt,
Mégis oly élénken él bennem:
Mintha tegnap játszottam volna kint,
Újra sötétedik, édesanyám távolból int,
Ideje meleg otthonunkba megpihennem.