Bemutatkozás

Békésen születtem, 1975-ben. Mezőberényben élek. Az irodalom és az írás szeretete gyermekkorom óta kísér. Eddig két antológiában jelentek meg műveim: az Angyalhaj és a Szavak könnyű szélben címűekben. Az utóbbi válogatás haiku formában írott verseimet gyűjti össze.

Ebben az évben bemutatkozhattam a Magyar Irodalmi Rovatban és a Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazinban is. A poet.hu-n és a 3sor.hu-n rendszeresen publikálom a verseimet és a haikuimat. Mindkét internetes irodalmi portálon található szerzői oldalam, amelyeken olvashatóak a műveim.

Mezőberény

Mondd, földi, őrízed-e még
poros emlékeid között
a kisvárost, hol születtél?
Hol édesanyád fogta még kezed,
első lépteid e helyen tehetted.
Őrized-e az ifjú éveket,
s a japánakácos rejtekén
meghúzódó játszóteret?
Hol a hinta nyikorogva messze repült,
gyermekkacaj a szélben táncra perdült.
Emlékszel a hópaplanos telekre,
mikor a nádszegélyes kis tavon
csúszkálhattunk önfeledve?
Csilingelt a csengettyű az igás nyakában,
pirospozsgás ember ült a lovasszánban.
Emlékszel az útra, mely odavezetett,
hol átívelt a karcsú híd
a Kettős-Körös felett?
Petőfi innen indult végzetes csatába,
bús füzek ágai intettek utána.
Őrízed-e, földi, a pompás rózsakertet,
mely a város szívében
színesen díszelgett?
Keskeny útjain régimódi padok,
nyári éjen szálltak halkan a sóhajok.
Emlékszel a ligetben hűs fák tövére,
hol jártál te is százszor...
s a vadvirágos rétre?
Szélben a könnyű por is eltűnik tova,
rajtuk sóhajt őseink ezüstös lábnyoma.
Mondd, földi, őrízed-e még
kedves emlékeid között
a kisvárost, Mezőberényt?
Ne feledd, itt nőttél, tanultál, szerettél
te e helyen igaz emberré lettél!

Schmidt Lívia, Mezőberény, 2014. december 26.

Napfény-szimfónia

Néztem, ahogy felkel a Nap,
megpillantottam az első kis sugarat,
mely felszökött egy diófaágon,
csiklandozva az utolsó leveleket,
– csak kacagtak, csak nevettek –
majd hirtelen csend lett... mintha
a világ lélegzetvisszafojtva
várta volna a csodát...
Én is figyeltem, csupán egyetlen veréb
vette a bátorságot – a merész – és
harsányan csivitelni kezdett,
akár egy türelmetlen gyermek,
ki ugrándozva kéri: – Na, mi lesz már?
Meleget akarok! Siess, siess, megfagyok!
...mindez egy pillanat műve volt...
Végre...! Jött a többi... száz és száz...
Az aranyos-ragyogás átkarolt mindent,
mi él – feltámadt lassan a szél –
és a fény, az éltető nap fénye
táncot járt az őszben:
repkedő rovarok áttetsző szárnyán,
puha mohaszőnyeg csillogó gyöngyein...
Kopaszodó ágak színpompás díszeit
csodálva – kísérte az utazókat,
s a selyemszálak, mint megannyi apró
csónak, lebegtek, úsztak a horizont felé...
Felhők fodrába bújva picit megpihent,
majd széjjelhasítva a kék eget,
lajtorjáján újra leereszkedett...
Hiú leányka képében tiszta tó
tükrén nézegette magát, jöttének
örvendeztek az úszkáló vadkacsák,
és a zizegő nádas hullámzó erdeje...
Elidőzött sűrű bundákon, percekre
talán elnyomta az álom, míg
nyújtózkodó macskatestek
szívták, gyűjtötték magukba a
napmeleget. Későre járt... még
megsimította arcomat, átsuhant
agyamon egy mézédes gondolat,
mely betöltötte millió sejtemet –
olyan finomra hangolt, és mégis
olyan egyszerű, precízen
komponált zenemű...
...én a része voltam,
átéltem a varázst...
Búcsúzó sugarait rézvörös
lombokra szórta, lehunyta
izzó-parázs szemét,
csendben ment, betakarta az ég...
Nyomán bíbor felhők ballagtak halkan –
a legszebb ajándék, amit kaphattam...
Őrzöm, mint örökölt, féltett imát,
ezt az őszi, napfényes szimfóniát...

Mezőberény, 2016. november 1.

Tél – tizenhét hópehely

horgolt hósipkák
hegyláncain holdsugár
hintázik halkan
*
kósza szélmosoly
korcsolyázik a tavon -
télbe zárt idill
*
beleborzongtam
ezer jégcsapszélcsengő
hűs dallamába
*
fagyos reggelek
süvöltő szélfarkasa
tépi lelkemet
*
hópehelypaplant
terít isten a tájra –
égi oltalom
*
ablakvásznára
jégujja leheletnyi
virágszirmot fest
*
álmomban forró
csókjainkkal olvasztjuk
fel a világot
*
január egén
bárhogy nyújtózik a fény
földet alig ér
*
szőkeségembe
szitáló pelyhek tűznek
csipke díszeket
*
mély téli álom
után a legédesebb
veled ébredni
*
puha takaróm
melege sem pótolja
lágy ölelésed
*
apró hófoltok
árnyakba bújt magánya
takarja szívem
*
bennem egy havas
fenyveserdő látványa
örömtüzet gyújt
*
kristály tiara
kopasz lombkoronákon
talmi csillogás
*
a föld sóhaja
megkövül – talpunk nyomán
zúzmara roppan
*
pattogó tüzed
kis vacogó szívembe
szerelmet áraszt
*
egy napfénymorzsa
falatnyi reménysugár
a tél asztalán

Mezőberény, 2018. január 29.

fénybe vágyok

mindig, most is fénybe vágyok,
ölemben a csillagok,
mellemen a hold sugara,
hajam fürtjén nap ragyog...

smaragdszemem csorgó könnye
aláhulló, hűs permet,
angyalarcom csend-mosolya
simogatja lelkedet...

szellőszavam halvány hangja
fehér galamb, nyugalom,
szívem rezgő, kis dallama
puha tenyér válladon...

Mezőberény, 2018. április 6.