![]() |
||||||||
Eseménynaptár
|
Közösségeink - Egész életre kiterjedő tanulás kiterjedő tanulás, amatőr művészetek - Helyi irodalmi alkotók - Hangya Lajosné
Hangya Lajosné
Bemutatkozás
Munkás életemet a mezőgazdaságban töltöttem el mint állami gazdasági dolgozó, állattenyésztő-állategészségügyi üzemmérnök, majd később mint tanár. Ötven éves voltam, amikor pedagógus diplomát szereztem, hogy ne csak az állattenyésztést és a falusi turizmust taníthassam, hanem az emberséget is, így lettem kollégiumi nevelőtanár. Versszerető vagyok, a 20. századi magyar költőket olvasom legszívesebben. Próbálok verseket írni, amelyek a mai modern irodalomnak nem felelnek meg, mert többnyire első olvasatra érthetőek. Könyvem még nem jelent meg, csak helyi újságokban, és néhányat a „Verslistás” folyóiratban közöltek a verseimből. Szerintem a verseskötet nem eladható műfaj, így főleg magamnak és családomnak írogatok.
Munkába menet hajnalban
Láttad már a novemberi hajnalt? Mely tört fényekkel, árnyakkal szabdalt, Mély kék ég, szikrázó csillagok, Úgy érzem, a földön csak én vagyok. Hideg van, az arcom kipirul, A fák reszketve állnak konokul. A ragyogó félhold sejtelmesen bujkál, Ó, egymagad, vajon hová jutnál? S megláttam egy füstjét eregető kéményt, Hajnalban kaptam egy csodálatos élményt. A tejfehér pára felszállt, elvegyült a kékbe, Lelkemre ült a bánat, majd feloldoz a béke. Édesanyám fehér haja lebeg, szép arca feldereng, Így szállt el egy lélek a november végi reggelen.
Őszi mementó
Gyalogakácok közt vezet az ösvény, A Körös-partot befonja a lián, a vad repkény. Ártéri erdők, csodás tisztások, Vízparti vegyes fatársulások. Nyár, kőris, szil és éger Elveszel a békés sűrűjében. Mintha egy poszter előtt állnék, De valóságban körül libbennek a lepkék. Lábam alatt zörög az avar, A hulló falevél sok mindent takar. Elfedi a gondatlan ember örök nyomát, Elejtett szemetet, flakont, árvacsalánt. Rozsdabarnába öltöznek a fák. Érzed az elmúlás kesernyés illatát. Szempillantásom egy faoszlopra téved, És az őszi csodában megcsap a végzet. A Körös-parton mementó egy oszlop, 17 éves vízbe fúlt fiú nyugszik ott. „Nem tudtam búcsúzni tőletek, Mert nem gondoltam, hogy örökre elmegyek.” Vallja a sírfelirat, S döbbenten fennakad a gondolat… Feljajdul bennem a félelem, És elcsitul sok csip-csup sérelem.
Ők a valódi vesztesek! Emberek, kik nem élhettek eleget És azt sem mondhatták, Isten veletek!
Fekszem a fűben
Fekszem a fűben… Mellkasomat a nap melegíti, Hátamat a nedves föld hűsíti, Ágyam a tavaszi rét, Lelkem harmóniája a tét. Megsértettek… Kezem arcom elé teszem, S nyalogatom lelki sebem. Ágyam a rengő búzatábla, Arcomat csak a nap látja, Elbújtam a világ elől, Kit bántanak, elmenekül. Megsértettek… Ágyam a rengeteg erdő, Nem ér el a világi fertő, Ágyam a lomha folyó, Lelkem a bezárt kagyló. Megnyugszom. Ha az ember más élőkkel elvegyül, Nem érzi magát olyan egyedül. Rájön, hogy ő is vad, s ha megszelídül, Megbocsájtó élőlénnyé lényegül. |
|||||||
![]() Orlai Petrics Soma
|
Közreműködő szervezet: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség |